Bethlen pályázat

„Bethlen pályázat

Az idén is sikeresen pályáztunk a Bethlen Gábor Alapkezelőhöz Testvértelepülési programok és együttműködésünk elmélyítésének támogatására.

A pályázatban a Kárpátalján lévő Kígyós településsel létrehozott testvértelepülési kapcsolatunkat hangsúlyoztuk és a programokkal maradandó közös élmények átélésére törekedtünk. Mivel már negyedik éve ápoljuk ezt a kapcsolatot, és lehetőségeinkhez mérten igyekszünk támogatni a Kárpátaljai Kígyósi magyar gyerekeket, már ismerős barátként fogadtunk a csoportot. Az Általános Iskola és óvoda 20 fős csoportja részesült mint külhoni kedvezményezett a támogatásban. A programokat a 17. Kígyósi Kastélyjátékok rendezvényei köré szerveztük. Nemcsak ezen a rendezvényen nyújtottunk számukra kikapcsolódási lehetőséget, hanem megmutattuk közvetlen környezetünk értékeit, és lehetőség volt egy Gyulai kirándulásra is. Gyula nevezetességeinek megtekintése után pedig a Gyulai Várfürdő nyújtotta lehetőségeket élvezhették a hozzánk ellátogató külhoni magyarok.”

Szerző: Ruck Roland | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

A kéményseprő kívánsága: Ne kelljen aggódni a biztonságért

– Tudta, hogy a kéményseprés már minden magányszemély számára ingyenes?

A kémények időszakos ellenőrzése a magányszemélyek számára már több mint két éve ingyenes. Amennyiben családi házban él és a házba nincs bejegyezve gazdálkodó szervezet, akkor a kéményseprő akkor jön, amikorra a kéménytulajdonos időpontot foglal.

– Miért szükséges a kéménysepréssel már nyáron foglalkozni?

A fűtési szezon végeztével, amikor az otthoni tüzelő-fűtőberendezéseket már nem, vagy csak alkalmanként használjuk, érdemes megtervezni és ütemezni a karbantartással, ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat. Nem célszerű ugyanis ezeket a teendőket a következő fűtési szezon előtti utolsó napokra halasztani.

A kéményseprő a füstelvezető épségét, valamint a fűtésrendszer működését ellenőrzi. Célja az esetleges problémák kiszűrése, a balesetek megelőzése. A vizsgálat során a szakemberek alaposan átnézik az égéstermék-elvezetőket, ellenőrzik azok műszaki állapotát, megvizsgálják, hogy biztosított-e az adott helyen a fűtés biztonságos működéséhez szükséges mennyiségű levegő, illetve annak utánpótlása, emellett elemzik a tüzelőberendezésből távozó égéstermék összetételét. Amennyiben a vizsgálat problémát tár fel, fontos a mihamarabbi javításról intézkedni.

– Mi a menete, ha szeretném kitakaríttatni a kéményemet?

Aki az online ügyintézést választja, a www.kemenysepres.hu honlapon előre megadhat két-három, kéményellenőrzésre megfelelő napot – ebben az esetben a kéményseprők telefonon felveszik az ügyféllel a kapcsolatot és közösen megállapodnak az ellenőrzés pontos dátumáról és idejéről.

A katasztrófavédelem kéményseprői gyakran tájékoztató levelekkel járják végig a településeket. Ilyenkor lehetőség van az ellenőrzés azonnali elvégeztetésére is, de ennek igénybevétele ekkor sem kötelező.

Akik a telefonos ügyintézést kedvelik, ők az előhívó nélkül, ingyenesen működő 1818-as számot hívják. Rövid adatvédelmi információk után válasszák a 9-es, 1-es majd ismét az 1-es gombokkal az Időpontfoglalás menüt, ahol a bejelentkező ügyintéző, a hívó adatainak felvételével elindítja a vizsgálati időpont egyeztetési folyamatát. A katasztrófavédelem munkatársa visszahívja az ügyfelet, és megbeszélik az ellenőrzés napját és idejét.

Emellett fordulhatnak a katasztrófavédelem kéményseprőipari szervezetéhez

  • e-mailben, a levelet a kemenysepro.ugyfelszolgalat@katved.gov.hu címre küldve
  • postai úton a BM OKF GEK részére címzetten, 1903 Budapest, Pf.: 314. címre küldve
  • személyesen, ügyfélfogadási időben várjuk a megyei ellátási csoportjainknál
  • a külföldön tartózkodó állampolgárok a +36 (1) 550 1858 helyi díjszabással hívható telefonszámon érik el ügyfélszolgálatunkat.

– Milyen gyakran ellenőriztessem a kéményemet?

Ez attól függ, hogy milyen fűtőeszköz van a kéményhez csatlakoztatva. Ha a házban szilárd tüzelőanyaggal fűtenek, akkor évente, ha gázzal, akkor kétévente egy alkalommal ingyenes a felülvizsgálat.

A társasházban élő magánszemélyekhez írásbeli értesítést követően hívás nélkül érkezik a kéményseprő és ingyenesen elvégzi a sormunkát.

– Mi a teendő, ha gazdálkodó szervezet működik a házban vagy a társasházi lakásban?

Amennyiben családi házban él és a házba gazdálkodó szervezet van bejegyezve, akkor a kéményseprést egy-, vagy kétévente kötelező megrendelni egy kéményseprőcégtől. A szilárd tüzelőanyaggal működő fűtőberendezések kéményeit évente, a gázzal működőket kétévente. A kéményseprésért fizetni kell. A www.kemenysepres.hu honlap Ügyfélszolgálat oldalán irányítószáma megadásával kikeresheti, hogy az ország adott településén mely kéményseprőcégektől lehet megrendelni a munkát.

A társasházban működő gazdálkodó szervezetekhez a kéményseprő hívás nélkül érkezik, de a munka díját ki kell fizetni. Ha a lakásnak saját kéménye van, akkor az egész munka díját, ha a lakás a társasház gyűjtőkéményére van csatlakoztatva, akkor a munka rá eső részét kell kifizetni, például egy tízlakásos társasház esetén a munkadíj egytizedét.

Fontos tudni!

A szakember a kéményvizsgálatról tanúsítványt állít ki. Ezen fel kell tüntetnie az utolsó műszaki vizsgálat évét, valamint az ellenőrzés során elvégzett műszeres mérések eredményét. A katasztrófavédelem kéményseprői készpénzt nem kezelhetnek, nem fogadhatnak el. Végeznek díjköteles munkát is, azonban ezeket előre, írásban meg kell rendelni és a munka elvégzése után, számla ellenében, átutalással kell a díjat megfizetni.

A katasztrófavédelem minden kéményseprője végzett szakmunkás, arcképes igazolvánnyal rendelkezik, egységes munkaruhát visel és a munkavégzéshez biztosított autójuk is jól megkülönböztethető, a katasztrófavédelem feliratai, színei jól láthatóak rajta. Felszerelésük korszerű és teljes, minden szerszámuk, mérőműszerük biztosított.

Szerző: Ruck Roland | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Tájékoztató kéményseprőipari szolgáltatás lakossági igénylésről

BÉKÉS MEGYEI
KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG
IGAZGATÓ

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2018. január elsejétől a családi házban (egylakásos ingatlanokban) élők a nekik alkalmas időpontra kérhetik a kéményseprést, illetve az ellenőrzési munkákat. A szolgáltatás igénylése ezekben az esetekben nem kötelező, de a biztonság érdekében javasolt.

Figyelem! Az ingyenes kéményseprőipari sormunka igénylése időpont foglalással történik. Időpont foglalásra interneten, telefonon vagy személyesen van lehetőség.

Fontos tudnivalók:

A gyors és egyszerű ügyintézés érdekében korszerű internetes felületen is lehet időpontot foglalni kéményseprésre.

Interneten: http://kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/ügyfelszolgalat linken.

E-mailben: levelét a kemenysepro.ugyfelszolgalat@katved.gov.hu címre küldve.

Telefonos ügyfélszolgálaton keresztül:
Telefonon a körzetszám nélkül ingyenesen hívható 1818-as hívószám tárcsázása után a 9-es, majd az 1-es nyomógombot megnyomva.

Személyesen:
ügyfélfogadási időben várja a Békés Megyei Ellátási Csoport, Békéscsabán a Kazinczy u. 9-es szám alatt.

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8.00 – 20.00
Keddtől – Péntekig: 8.00 – 20.00

Ezeken a felületeken az egylakásos ingatlan (zömmel családi házak) tulajdonosa egyeztethet időpontot az ingyenes kéményseprői sormunka elvégzésére.

Ugyanitt van lehetőség a társasházban elmaradt sormunka harmadik időpontjának egyeztetésére. Ennek a munkának az elvégzése kiszállási díj ellenében történik meg.

A kéményseprőipari szolgáltatás időpontfoglalása a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságokon és a katasztrófavédelmi kirendeltségen keresztül nem intézhető! Kérjük, megkereséseiket kizárólag a fenti elérhetőségeken tegyék meg!

Szerző: Ruck Roland | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Tájékoztatás a háziorvosi ügyelet változásáról

Tisztelt Lakosság!

Szabadkígyós és Újkígyós területén az orvosi ügyeletet már több mint 20 éve a két település háziorvosai látják el. Néhány hónappal ezelőtt azonban ismertté vált, hogy az ügyelet jelen formájában való közreműködés tulajdonképpen mind a négy orvosunknak nagyon megterhelő. Hiszen hétről hétre hétfőtől csütörtökig a rendelési idő után vár rájuk egy 15 órás ügyelet, majd másnap újra a rendelés. A hétvégi ügyelet pedig egy orvosnak 63 órás folyamatos készenlétet jelent, péntek délután 17 órától hétfő reggel 8 óráig.

Szabadkígyós lakossága tehát 2017. november 1. napjától a békéscsabai ügyelethez tartozik!
Lakossági tájékoztató a békéscsabai felnőtt és gyermek háziorvosi ügyelet működési rendjéről, feladatköréről:
Felnőtt ügyelet:
Helyszín: Békéscsaba, Gyulai út 18.
Réthy Pál Kórház Rendelőintézet
Belgyógyászati tömb, Földszint
Telefonszám: 06 66/555-424
Gyermek ügyelet:
Helyszín: Békéscsaba, Gyulai út 18.
Réthy Pál Kórház Rendelőintézet
Belgyógyászati tömb, Földszint
Telefonszám: 06 66/555-362
Mindkét ügyelet a Réthy Pál Kórház központi telefonszámain keresztül is elérhető: 06 66/441-411, 06 66/555-555

A békéscsabai felnőtt és gyermek háziorvosi ügyelet a Csaba Ügyeleti Kft. irányítása alatt működik. Az ügyeleti rendelők a Réthy Pál Kórház épületében találhatók.

Az ügyeleti idő munkanapokon 16-08 óráig, munkaszüneti napokon 08-08 óráig tart. A felnőtt ügyeleten, munkanapokon és munkaszüneti napokon 16-08 óráig 1 ügyeletes nővér, munkaszüneti napokon 08-16 óráig 2 ügyeletes orvos és 1 ügyeletes nővér végzi a betegellátást, míg a gyermek ügyeleten az ügyelet teljes időtartalma alatt 1 orvos és 1 nővér teljesít szolgálatot. A területi feladatok ellátásához ügyeletes gépkocsi és gépkocsivezető áll rendelkezésre.

járóbetegek fogadása az ügyeleti vizsgálóhelységekben történik, amelyet a rászorulók közvetlenül felkereshetnek, de egy részük a kórházi Sürgősségi Betegellátó Osztályról (SBO) kerül átirányításra, amennyiben állapotuk vélhetően lehetővé teszi a probléma alapellátási szintű megoldását. A fekvőbetegekhez történő kihívás részében a hozzátartozó által személyesen, részben telefonhívás útján kerülhet bejelentésre. Az ügyeletes orvos megítélése alapján a járó- és fekvőbetegek vagy saját hatáskörben kerülnek végleges ellátásra, vagy állapotuk súlyosságától függően tovább irányításra kerülnek az SBO-ra, szükség esetén a mentőszolgálat közreműködésével.

többszintű, többszereplős sürgősségi ellátás összehangolt működésének célja, hogy minden beteg az állapotának megfelelő legoptimálisabb helyen és időben részesüljön sürgősségi ellátásban. Ehhez szükség van arra, hogy mindenki csak indokolt esetben vegye igénybe a sürgősségi ellátást. A háziorvosi ügyelet fő feladata az alapszintű sürgősségi ellátás. Ez azt jelenti, hogy elsősorban azoknak a háziorvosi teendőknek a rendelési időn kívüli ellátásra szerveződött, amelynek a következő rendelési időig nem halaszthatók, vagyis nem feladata pl. a régóta fennálló, krónikus panaszok kivizsgálása vagy a folyamatosan szedett gyógyszerek felírása. A sürgősségi eseteknek sokféle formája van, ezek közül a háziorvosi ügyelet általában azokat képes saját hatáskörében véglegesen ellátni, amelyek néhány órán belüli, de nem azonnali ellátási igényelnek. Az azonnali ellátást igénylő esetek – ezek jelentős része a laikus számára is nyilvánvaló módon ebbe a kategóriába tartozik, pl. balesetek, heveny vérzéses állapotok, eszméletvesztés, mellkasi szorító fájdalom – alapvetően a mentőszolgálat és az SBO közreműködését igénylik, ezért, ha azonnali ellátás szükségessége merül fel – az időveszteség elkerülése érdekében – az OMSZ értesítése vagy az SBO közvetlen felkeresése célszerű.

Zatykó Katalin jegyző

Szerző: Ruck Roland | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Tájékoztatás a temetőkről és a temetkezésről szóló önkormányzati rendelet módosításáról

Tájékoztatjuk a Tisztelt Szabadkígyósi lakosokat, hogy a temetőben megépítésre került egy 35 db urnafülkét tartalmazó urnafal.

A kolumbáriumban az urnák tárolása 30 X 30 X 30 cm, illetve kettős urnafülke esetén 60 X 30 X 30 cm belméretű és szilárd lappal légmentesen lezárt urnafülkében történik. A kolumbáriumban kiképzett családi urnafülkék 4 db urna elhelyezésére alkalmasak, így igény esetén a családtagok hamvainak elhelyezését is biztosítani lehet. Az urnafülkék lezárása szürke gránit urnatáblával történik, név, születési és halálozási év felirattal. A kolumbáriumban az urnatáblák egyöntetűségét szolgálva azokat azonos formátumú felirattal kell elkészíteni. Az elhelyezendő urnatábla tervét a temető fenntartójának (kezelőjének) be kell mutatni. Az urnafalban csak az alábbi paraméterekkel elkészített urnatáblákat lehet elhelyezni:

  • szürke gránit tábla
  • név, születési és halálozási év felirattal
  • felirat betűtípusa SCRI-02-Refief típusú

A temetőkről és a temetkezésről szóló önkormányzati rendelet értelmében az urnafülkét előre megváltani nem lehet. A temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama nem lehet kevesebb, mint – urnafülke esetén – 15 év, – sírhely esetén – 25 év.

Az önkormányzati rendelet módosítása értelmében a sírhely díjak összege a következőképpen változott:

  • az I-II. sorban     10.000 Ft,     Áfával:  12.700 Ft
  • a III-IV. sorban      8.000 Ft,     Áfával:  10.160 Ft
  • az V. sortól            6.000 Ft,     Áfával:    7.620 Ft

Az urnafülke díjak: összege a következő:

  • 30 X 30 X 30 (1-es urnafülke)     20.000 Ft   Áfával: 25.400 Ft
  • 60 X 30 X 30 (2-es urnafülke)     35.000 Ft   Áfával: 44.450 Ft
  • családi urnafülke                          70.000 Ft   Áfával: 88.900 Ft

Továbbá kérjük azokat a Tisztelt hozzátartozókat, sírhely-tulajdonosokat, akinek a Szabadkígyósi Köztemetőben olyan sírhelye van, amelynek a megváltási ideje (25 év) lejárt, vagy a közeljövőben le fog járni, az újra váltások ügyében szíveskedjenek intézkedni.

A temetkezéssel kapcsolatos ügyintézés a Szabadkígyósi Polgármesteri Hivatal 10. számú irodájában történik (Polgármesteri Hivatal, Szabadkígyós Kossuth tér 7.).
További felvilágosítás kérhető a kozterulet[kukac]szabadkigyos.hu email címen, vagy a 66/247-186 (18-as mellék) telefonszámon.

Zatykó Katalin jegyző

Szerző: Ruck Roland | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Kígyósiak jártak Szabadkígyóson

Szabadkígyós Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelőhöz Testvértelepülési programok és együttműködések támogatására.
A pályázat a Kárpátalján lévő Kígyós településsel létrehozott testvértelepülési kapcsolatunk mélyítését célozta meg.
A településünkre érkező Kárpátaljai Kígyósi Általános Iskola 20 fős csoportja részesült mint külhoni kedvezményezett a támogatásban. Lehetőségük volt megtekinteni a Wenckheim Kastélyt, a lipicai lovakat, a Szent Anna kápolnát, a majort, a Kriptát. A csoport részt vett a két napos Kígyósi Kastélyjátékok rendezvényen. Kitekintésként Gyulára látogatott el a csoport.

Szerző: Ruck Roland | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Tájékoztatás parlagfűvel fertőzött területekkel kapcsolatos hatósági eljárásról

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (továbbiakban Éltv.) 17. § (4) bekezdése értelmében a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetáció időszak végéig folyamatosan fenntartani.

A parlagfűvel való fertőzöttség helyszíni ellenőrzésének lefolytatása a parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának, valamint az állami, illetve a közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének részletes szabályairól szóló 221/2008. (VIII.30.) Korm. rendelet (parlagfű rendelet), illetve a vonatkozó jogszabályok alapján, külterületen az ingatlanügyi hatóság (továbbiakban: földhivatal), míg belterületen a jegyző hatásköre. A hatósági eljárás lefolytatása és a bírság összege megállapítása a növény- és talajvédelmi hatóság (továbbiakban: növényvédelmi hatóság) feladata, kötelezettsége.

Amennyiben a helyszíni ellenőrzést végzők parlagfű fertőzést állapítanak meg, az arról készült jegyzőkönyvet a növényvédelmi hatóság részére megküldik, a beazonosított koordinátákkal, a földhasználó(k)ra vonatkozó adatokkal, illetve a készített fényképfelvételekkel együtt. A növényvédelmi hatóság az eljárás megindításáról szóló tájékoztatás mellett kézhezvételtől számított 8 napon belüli nyilatkozattételi lehetőségre is felhívja az ügyfél figyelmét. Fel kell azonban hívni a figyelmet arra, hogy az ellenőrzés lefolytatásáról szóló értesítés mellőzhető, annak elmaradása, nem minősül eljárási hibának, nem feltétele az ellenőrzés lefolytatásának.

A közérdekű védekezést külterület esetén a növényvédelmi hatóság, belterület esetén a jegyző rendelheti el, melynek végrehajtása a megbízott vállalkozó feladata. Amennyiben azonban az értesítést követően az ügyfél eleget tesz védekezési kötelezettségének, a közérdekű védekezés foganatosítására nem kerül sor. A parlagfű rendelet alapján közérdekű védekezés költségeként a növény- és talajvédelmi hatóságnál, illetve a jegyzőnél felmerült vállalkozói díj számolható el, melynek megfizetése az ügyfelet terheli.

A parlagfű fertőzöttség esetén a növényvédelmi hatóság az élelmiszerlánc felügyeletével összefüggő bírságok kiszámításának módjáról és mértékéről szóló 194/2008. (VII. 31.) Korm. rendelet és az Éltv. alapján növényvédelmi bírságot szab ki, attól eltekinteni nem lehet, minden esetben ki kell szabni. A bírság kiszabásakor a növényvédelmi hatóság figyelemmel van a parlagfűvel fertőzött terület méretére, a felületi borítottságra, illetve, hogy az ügyfél vonatkozásában a korábbi években került-e sor növényvédelmi bírság kiszabására.

Szerző: Ruck Roland | Közzétéve: , telt el a közzététel óta