Egyéb
A kéményseprő kívánsága: Ne kelljen aggódni a biztonságért
– Tudta, hogy a kéményseprés már minden magányszemély számára ingyenes?
A kémények időszakos ellenőrzése a magányszemélyek számára már több mint két éve ingyenes. Amennyiben családi házban él és a házba nincs bejegyezve gazdálkodó szervezet, akkor a kéményseprő akkor jön, amikorra a kéménytulajdonos időpontot foglal.
– Miért szükséges a kéménysepréssel már nyáron foglalkozni?
A fűtési szezon végeztével, amikor az otthoni tüzelő-fűtőberendezéseket már nem, vagy csak alkalmanként használjuk, érdemes megtervezni és ütemezni a karbantartással, ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat. Nem célszerű ugyanis ezeket a teendőket a következő fűtési szezon előtti utolsó napokra halasztani.
A kéményseprő a füstelvezető épségét, valamint a fűtésrendszer működését ellenőrzi. Célja az esetleges problémák kiszűrése, a balesetek megelőzése. A vizsgálat során a szakemberek alaposan átnézik az égéstermék-elvezetőket, ellenőrzik azok műszaki állapotát, megvizsgálják, hogy biztosított-e az adott helyen a fűtés biztonságos működéséhez szükséges mennyiségű levegő, illetve annak utánpótlása, emellett elemzik a tüzelőberendezésből távozó égéstermék összetételét. Amennyiben a vizsgálat problémát tár fel, fontos a mihamarabbi javításról intézkedni.
– Mi a menete, ha szeretném kitakaríttatni a kéményemet?
Aki az online ügyintézést választja, a www.kemenysepres.hu honlapon előre megadhat két-három, kéményellenőrzésre megfelelő napot – ebben az esetben a kéményseprők telefonon felveszik az ügyféllel a kapcsolatot és közösen megállapodnak az ellenőrzés pontos dátumáról és idejéről.
A katasztrófavédelem kéményseprői gyakran tájékoztató levelekkel járják végig a településeket. Ilyenkor lehetőség van az ellenőrzés azonnali elvégeztetésére is, de ennek igénybevétele ekkor sem kötelező.
Akik a telefonos ügyintézést kedvelik, ők az előhívó nélkül, ingyenesen működő 1818-as számot hívják. Rövid adatvédelmi információk után válasszák a 9-es, 1-es majd ismét az 1-es gombokkal az Időpontfoglalás menüt, ahol a bejelentkező ügyintéző, a hívó adatainak felvételével elindítja a vizsgálati időpont egyeztetési folyamatát. A katasztrófavédelem munkatársa visszahívja az ügyfelet, és megbeszélik az ellenőrzés napját és idejét.
Emellett fordulhatnak a katasztrófavédelem kéményseprőipari szervezetéhez
- e-mailben, a levelet a kemenysepro.ugyfelszolgalat@katved.gov.hu címre küldve
- postai úton a BM OKF GEK részére címzetten, 1903 Budapest, Pf.: 314. címre küldve
- személyesen, ügyfélfogadási időben várjuk a megyei ellátási csoportjainknál
- a külföldön tartózkodó állampolgárok a +36 (1) 550 1858 helyi díjszabással hívható telefonszámon érik el ügyfélszolgálatunkat.
– Milyen gyakran ellenőriztessem a kéményemet?
Ez attól függ, hogy milyen fűtőeszköz van a kéményhez csatlakoztatva. Ha a házban szilárd tüzelőanyaggal fűtenek, akkor évente, ha gázzal, akkor kétévente egy alkalommal ingyenes a felülvizsgálat.
A társasházban élő magánszemélyekhez írásbeli értesítést követően hívás nélkül érkezik a kéményseprő és ingyenesen elvégzi a sormunkát.
– Mi a teendő, ha gazdálkodó szervezet működik a házban vagy a társasházi lakásban?
Amennyiben családi házban él és a házba gazdálkodó szervezet van bejegyezve, akkor a kéményseprést egy-, vagy kétévente kötelező megrendelni egy kéményseprőcégtől. A szilárd tüzelőanyaggal működő fűtőberendezések kéményeit évente, a gázzal működőket kétévente. A kéményseprésért fizetni kell. A www.kemenysepres.hu honlap Ügyfélszolgálat oldalán irányítószáma megadásával kikeresheti, hogy az ország adott településén mely kéményseprőcégektől lehet megrendelni a munkát.
A társasházban működő gazdálkodó szervezetekhez a kéményseprő hívás nélkül érkezik, de a munka díját ki kell fizetni. Ha a lakásnak saját kéménye van, akkor az egész munka díját, ha a lakás a társasház gyűjtőkéményére van csatlakoztatva, akkor a munka rá eső részét kell kifizetni, például egy tízlakásos társasház esetén a munkadíj egytizedét.
Fontos tudni!
A szakember a kéményvizsgálatról tanúsítványt állít ki. Ezen fel kell tüntetnie az utolsó műszaki vizsgálat évét, valamint az ellenőrzés során elvégzett műszeres mérések eredményét. A katasztrófavédelem kéményseprői készpénzt nem kezelhetnek, nem fogadhatnak el. Végeznek díjköteles munkát is, azonban ezeket előre, írásban meg kell rendelni és a munka elvégzése után, számla ellenében, átutalással kell a díjat megfizetni.
A katasztrófavédelem minden kéményseprője végzett szakmunkás, arcképes igazolvánnyal rendelkezik, egységes munkaruhát visel és a munkavégzéshez biztosított autójuk is jól megkülönböztethető, a katasztrófavédelem feliratai, színei jól láthatóak rajta. Felszerelésük korszerű és teljes, minden szerszámuk, mérőműszerük biztosított.
Egyéb
Tájékoztató kéményseprőipari szolgáltatás lakossági igénylésről
BÉKÉS MEGYEI
KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG
IGAZGATÓ
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2018. január elsejétől a családi házban (egylakásos ingatlanokban) élők a nekik alkalmas időpontra kérhetik a kéményseprést, illetve az ellenőrzési munkákat. A szolgáltatás igénylése ezekben az esetekben nem kötelező, de a biztonság érdekében javasolt.
Figyelem! Az ingyenes kéményseprőipari sormunka igénylése időpont foglalással történik. Időpont foglalásra interneten, telefonon vagy személyesen van lehetőség.
Fontos tudnivalók:
A gyors és egyszerű ügyintézés érdekében korszerű internetes felületen is lehet időpontot foglalni kéményseprésre.
Interneten: http://kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/ügyfelszolgalat linken.
E-mailben: levelét a kemenysepro.ugyfelszolgalat@katved.gov.hu címre küldve.
Telefonos ügyfélszolgálaton keresztül:
Telefonon a körzetszám nélkül ingyenesen hívható 1818-as hívószám tárcsázása után a 9-es, majd az 1-es nyomógombot megnyomva.
Személyesen:
ügyfélfogadási időben várja a Békés Megyei Ellátási Csoport, Békéscsabán a Kazinczy u. 9-es szám alatt.
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8.00 – 20.00
Keddtől – Péntekig: 8.00 – 20.00
Ezeken a felületeken az egylakásos ingatlan (zömmel családi házak) tulajdonosa egyeztethet időpontot az ingyenes kéményseprői sormunka elvégzésére.
Ugyanitt van lehetőség a társasházban elmaradt sormunka harmadik időpontjának egyeztetésére. Ennek a munkának az elvégzése kiszállási díj ellenében történik meg.
A kéményseprőipari szolgáltatás időpontfoglalása a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságokon és a katasztrófavédelmi kirendeltségen keresztül nem intézhető! Kérjük, megkereséseiket kizárólag a fenti elérhetőségeken tegyék meg!
Orvosi ügyelet
Tájékoztatás a háziorvosi ügyelet változásáról
Tisztelt Lakosság!
Szabadkígyós és Újkígyós területén az orvosi ügyeletet már több mint 20 éve a két település háziorvosai látják el. Néhány hónappal ezelőtt azonban ismertté vált, hogy az ügyelet jelen formájában való közreműködés tulajdonképpen mind a négy orvosunknak nagyon megterhelő. Hiszen hétről hétre hétfőtől csütörtökig a rendelési idő után vár rájuk egy 15 órás ügyelet, majd másnap újra a rendelés. A hétvégi ügyelet pedig egy orvosnak 63 órás folyamatos készenlétet jelent, péntek délután 17 órától hétfő reggel 8 óráig.
Szabadkígyós lakossága tehát 2017. november 1. napjától a békéscsabai ügyelethez tartozik!
Lakossági tájékoztató a békéscsabai felnőtt és gyermek háziorvosi ügyelet működési rendjéről, feladatköréről:
Felnőtt ügyelet:
Helyszín: Békéscsaba, Gyulai út 18.
Réthy Pál Kórház Rendelőintézet
Belgyógyászati tömb, Földszint
Telefonszám: 06 66/555-424
Gyermek ügyelet:
Helyszín: Békéscsaba, Gyulai út 18.
Réthy Pál Kórház Rendelőintézet
Belgyógyászati tömb, Földszint
Telefonszám: 06 66/555-362
Mindkét ügyelet a Réthy Pál Kórház központi telefonszámain keresztül is elérhető: 06 66/441-411, 06 66/555-555
A békéscsabai felnőtt és gyermek háziorvosi ügyelet a Csaba Ügyeleti Kft. irányítása alatt működik. Az ügyeleti rendelők a Réthy Pál Kórház épületében találhatók.
Az ügyeleti idő munkanapokon 16-08 óráig, munkaszüneti napokon 08-08 óráig tart. A felnőtt ügyeleten, munkanapokon és munkaszüneti napokon 16-08 óráig 1 ügyeletes nővér, munkaszüneti napokon 08-16 óráig 2 ügyeletes orvos és 1 ügyeletes nővér végzi a betegellátást, míg a gyermek ügyeleten az ügyelet teljes időtartalma alatt 1 orvos és 1 nővér teljesít szolgálatot. A területi feladatok ellátásához ügyeletes gépkocsi és gépkocsivezető áll rendelkezésre.
A járóbetegek fogadása az ügyeleti vizsgálóhelységekben történik, amelyet a rászorulók közvetlenül felkereshetnek, de egy részük a kórházi Sürgősségi Betegellátó Osztályról (SBO) kerül átirányításra, amennyiben állapotuk vélhetően lehetővé teszi a probléma alapellátási szintű megoldását. A fekvőbetegekhez történő kihívás részében a hozzátartozó által személyesen, részben telefonhívás útján kerülhet bejelentésre. Az ügyeletes orvos megítélése alapján a járó- és fekvőbetegek vagy saját hatáskörben kerülnek végleges ellátásra, vagy állapotuk súlyosságától függően tovább irányításra kerülnek az SBO-ra, szükség esetén a mentőszolgálat közreműködésével.
A többszintű, többszereplős sürgősségi ellátás összehangolt működésének célja, hogy minden beteg az állapotának megfelelő legoptimálisabb helyen és időben részesüljön sürgősségi ellátásban. Ehhez szükség van arra, hogy mindenki csak indokolt esetben vegye igénybe a sürgősségi ellátást. A háziorvosi ügyelet fő feladata az alapszintű sürgősségi ellátás. Ez azt jelenti, hogy elsősorban azoknak a háziorvosi teendőknek a rendelési időn kívüli ellátásra szerveződött, amelynek a következő rendelési időig nem halaszthatók, vagyis nem feladata pl. a régóta fennálló, krónikus panaszok kivizsgálása vagy a folyamatosan szedett gyógyszerek felírása. A sürgősségi eseteknek sokféle formája van, ezek közül a háziorvosi ügyelet általában azokat képes saját hatáskörében véglegesen ellátni, amelyek néhány órán belüli, de nem azonnali ellátási igényelnek. Az azonnali ellátást igénylő esetek – ezek jelentős része a laikus számára is nyilvánvaló módon ebbe a kategóriába tartozik, pl. balesetek, heveny vérzéses állapotok, eszméletvesztés, mellkasi szorító fájdalom – alapvetően a mentőszolgálat és az SBO közreműködését igénylik, ezért, ha azonnali ellátás szükségessége merül fel – az időveszteség elkerülése érdekében – az OMSZ értesítése vagy az SBO közvetlen felkeresése célszerű.
Zatykó Katalin jegyző
Önkormányzat
Tájékoztatás a temetőkről és a temetkezésről szóló önkormányzati rendelet módosításáról
Tájékoztatjuk a Tisztelt Szabadkígyósi lakosokat, hogy a temetőben megépítésre került egy 35 db urnafülkét tartalmazó urnafal.
A kolumbáriumban az urnák tárolása 30 X 30 X 30 cm, illetve kettős urnafülke esetén 60 X 30 X 30 cm belméretű és szilárd lappal légmentesen lezárt urnafülkében történik. A kolumbáriumban kiképzett családi urnafülkék 4 db urna elhelyezésére alkalmasak, így igény esetén a családtagok hamvainak elhelyezését is biztosítani lehet. Az urnafülkék lezárása szürke gránit urnatáblával történik, név, születési és halálozási év felirattal. A kolumbáriumban az urnatáblák egyöntetűségét szolgálva azokat azonos formátumú felirattal kell elkészíteni. Az elhelyezendő urnatábla tervét a temető fenntartójának (kezelőjének) be kell mutatni. Az urnafalban csak az alábbi paraméterekkel elkészített urnatáblákat lehet elhelyezni:
- szürke gránit tábla
- név, születési és halálozási év felirattal
- felirat betűtípusa SCRI-02-Refief típusú

A temetőkről és a temetkezésről szóló önkormányzati rendelet értelmében az urnafülkét előre megváltani nem lehet. A temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama nem lehet kevesebb, mint – urnafülke esetén – 15 év, – sírhely esetén – 25 év.
Az önkormányzati rendelet módosítása értelmében a sírhely díjak összege a következőképpen változott:
- az I-II. sorban 10.000 Ft, Áfával: 12.700 Ft
- a III-IV. sorban 8.000 Ft, Áfával: 10.160 Ft
- az V. sortól 6.000 Ft, Áfával: 7.620 Ft
Az urnafülke díjak: összege a következő:
- 30 X 30 X 30 (1-es urnafülke) 20.000 Ft Áfával: 25.400 Ft
- 60 X 30 X 30 (2-es urnafülke) 35.000 Ft Áfával: 44.450 Ft
- családi urnafülke 70.000 Ft Áfával: 88.900 Ft
Továbbá kérjük azokat a Tisztelt hozzátartozókat, sírhely-tulajdonosokat, akinek a Szabadkígyósi Köztemetőben olyan sírhelye van, amelynek a megváltási ideje (25 év) lejárt, vagy a közeljövőben le fog járni, az újra váltások ügyében szíveskedjenek intézkedni.
A temetkezéssel kapcsolatos ügyintézés a Szabadkígyósi Polgármesteri Hivatal 10. számú irodájában történik (Polgármesteri Hivatal, Szabadkígyós Kossuth tér 7.).
További felvilágosítás kérhető a kozterulet[kukac]szabadkigyos.hu email címen, vagy a 66/247-186 (18-as mellék) telefonszámon.
Zatykó Katalin jegyző
Egyéb
Kígyósiak jártak Szabadkígyóson
Szabadkígyós Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelőhöz Testvértelepülési programok és együttműködések támogatására.
A pályázat a Kárpátalján lévő Kígyós településsel létrehozott testvértelepülési kapcsolatunk mélyítését célozta meg.
A településünkre érkező Kárpátaljai Kígyósi Általános Iskola 20 fős csoportja részesült mint külhoni kedvezményezett a támogatásban. Lehetőségük volt megtekinteni a Wenckheim Kastélyt, a lipicai lovakat, a Szent Anna kápolnát, a majort, a Kriptát. A csoport részt vett a két napos Kígyósi Kastélyjátékok rendezvényen. Kitekintésként Gyulára látogatott el a csoport.
Egyéb
Tájékoztatás parlagfűvel fertőzött területekkel kapcsolatos hatósági eljárásról
Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (továbbiakban Éltv.) 17. § (4) bekezdése értelmében a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetáció időszak végéig folyamatosan fenntartani.
A parlagfűvel való fertőzöttség helyszíni ellenőrzésének lefolytatása a parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának, valamint az állami, illetve a közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének részletes szabályairól szóló 221/2008. (VIII.30.) Korm. rendelet (parlagfű rendelet), illetve a vonatkozó jogszabályok alapján, külterületen az ingatlanügyi hatóság (továbbiakban: földhivatal), míg belterületen a jegyző hatásköre. A hatósági eljárás lefolytatása és a bírság összege megállapítása a növény- és talajvédelmi hatóság (továbbiakban: növényvédelmi hatóság) feladata, kötelezettsége.
Amennyiben a helyszíni ellenőrzést végzők parlagfű fertőzést állapítanak meg, az arról készült jegyzőkönyvet a növényvédelmi hatóság részére megküldik, a beazonosított koordinátákkal, a földhasználó(k)ra vonatkozó adatokkal, illetve a készített fényképfelvételekkel együtt. A növényvédelmi hatóság az eljárás megindításáról szóló tájékoztatás mellett kézhezvételtől számított 8 napon belüli nyilatkozattételi lehetőségre is felhívja az ügyfél figyelmét. Fel kell azonban hívni a figyelmet arra, hogy az ellenőrzés lefolytatásáról szóló értesítés mellőzhető, annak elmaradása, nem minősül eljárási hibának, nem feltétele az ellenőrzés lefolytatásának.
A közérdekű védekezést külterület esetén a növényvédelmi hatóság, belterület esetén a jegyző rendelheti el, melynek végrehajtása a megbízott vállalkozó feladata. Amennyiben azonban az értesítést követően az ügyfél eleget tesz védekezési kötelezettségének, a közérdekű védekezés foganatosítására nem kerül sor. A parlagfű rendelet alapján közérdekű védekezés költségeként a növény- és talajvédelmi hatóságnál, illetve a jegyzőnél felmerült vállalkozói díj számolható el, melynek megfizetése az ügyfelet terheli.
A parlagfű fertőzöttség esetén a növényvédelmi hatóság az élelmiszerlánc felügyeletével összefüggő bírságok kiszámításának módjáról és mértékéről szóló 194/2008. (VII. 31.) Korm. rendelet és az Éltv. alapján növényvédelmi bírságot szab ki, attól eltekinteni nem lehet, minden esetben ki kell szabni. A bírság kiszabásakor a növényvédelmi hatóság figyelemmel van a parlagfűvel fertőzött terület méretére, a felületi borítottságra, illetve, hogy az ügyfél vonatkozásában a korábbi években került-e sor növényvédelmi bírság kiszabására.