Szabadkígyós Község 2021. szeptemberében a Magyar Falu Program keretében meghirdetett „Felelős állattartás elősegítése” című, MFP-FAE/2021. kódszámú felhívás keretében 515.593 Ft-ot nyert.
A Magyar Kormánynak a felelős állattartás elősegítését célzó pályázata a magyar falvakban élők életminőségének javítását nagyon jól célzó kezdeményezése volt. Hiszen e forrásnak köszönhetően az elmúlt fél évben az előzetes igényfelmérés alapján felhasználtuk a megnyert összeget, és a végrehajtást követően elmondható, hogy összesen 8 kan kutya (4 db 40 kg alatti és 4 db 40 kg feletti) ivartalanítására kerülhetett sor. Továbbá 5 kan macska ivartalanítását is elvégezte a szerződött állatorvos, jelentősen elősegítve ezzel a nem kívánt állatszaporulat mérséklődését. Valamint mind az 5 ivartalanított macska, mind pedig a 8 ivartalanított kutya megkapta a veszettség elleni védőoltást is, valamint 4 db kutyát transzponderrel is el tudtunk látni a támogatásnak köszönhetően. Köszönjük a Magyar Kormány támogatását, és bízunk benne, hogy folytatja a kezdeményezést a jövőben is, hiszen nagyon hasznos volna a pályázat további évekre történő kiírása is, mivel ha rendszeressé válna e tevékenysége a kis településeken, lehetőség volna a hosszú távú eredmények elérésére, és talán a lakosság felelősebb állattartására vonatkozó szemléletváltása is elérhető lenne ezáltal.