Megújult a művelődési ház Szabadkígyóson a Magyar Falu Program keretében
Szabadkígyós Község a Magyar Falu Program keretén belül a „Nemzeti és helyi identitástudat erősítése” című pályázat részeként közel 18 millió forintos támogatást nyert el. A rendelkezésre álló támogatás javarészt az önkormányzat által működtetett Általános Művelődési Központ intézményépületének, a Művelődési háznak a korszerűsítésére lett fordítva. Több, mint 800 ezer forintot eszközbeszerzésre, kb 2,5 millió forintot a közösségszervező alkalmazott munkabérére, a maradék majdnem 15 millió forintot pedig az épület korszerűsítésére költöttük.
A művelődési ház épületén elsőként a cserepeket szedték le, ezt követően újra szigetelték a tetőt, hogy meg tudják óvni az épületet a beázástól, és szigetelést kapjon. Elvégezték a tető héjazatának újra lécezését, párazáró fólia terítése, és a cserép visszahelyezése szerepelt a munkálatok között.
Az épület belsejében, a nagyteremben hűtő-fűtő klíma berendezéseket szereltek fel, lényegesen javítva ezzel az épület energiaigényét. Megtörtént a parkettacsiszolás, majd annak újra lakkozása, lefestették a beltéri falakat, ahol szükséges volt, ott a faljavítás is történt. A neoncsöves lámpatesteket LED-es világításra cserélték, amellyel mind az energiahatékonyság, mind pedig a terem megvilágítása lényegesen javult. Továbbá az előterek, a mosdók és egy raktár helység irodák is új burkolatot kaptak.
A projekt keretén belül közösségi programok szervezéséhez kapcsolódó eszközök beszerzésére is sor került. Rendezvényeink színvonalasabbá tételéhez elektronikai eszközöket – mikrofont, hangfalakat, keverőt, vezeték nélküli vevőt, vetítővásznat vásároltunk. Irodai eszközöket, pendrive-okat szereztünk be, valamint a gyermekprogramok változatosabbá tételéhez társasjátékokat, varrógépeket, kerámialapos tűzhelyet, edénykészletet, vasalót, valamint kézműves foglalkozásokhoz szükséges eszközöket – szerszám készletet, tűzőgép készletet, melegragasztó pisztolyt – tudtunk biztosítani a támogatásból.
A megújult épületben közösségi programok szervezésére is sor került, amelyet a csatolt beszámolóban részleteztünk. 2019. október 5-én például Pitti Katalin Liszt Ferenc – díjas, Érdemes Művész operett estjét tekinthették meg az érdeklődők a művelődési házban, ezt követően az október 23-i ünnepségen is e falak között vehettek részt a megemlékezők.
A kötelező nyilvánosságnak megfelelve a honlapon és a helyi lapban is beszámoltunk a megvalósításról, valamint számos megvalósított programunkról készült videofelvétel, amelyet a helyi kábeltelevízió levetített a helyi adón.
Nagyon jó lehetőség nyílt a kistelepüléseknek a Magyar Falu Programnak köszönhetően, amellyel helyben tudjuk tartani a már meglévő lakosságot, és új lakók betelepülését is ösztönözni tudjuk azáltal, hogy a helyi identitástudat erősítése érdekében több, színvonalasabb és sokszínűbb programokra tudjuk invitálni az itt, és a környéken élőket. Köszönjük a támogatást.