Orvosi eszközbeszerzés Szabadkígyóson a Magyar Falu Program keretében!

Szabadkígyóson évtizedek óta 2 háziorvos végzi a gyermek és felnőtt háziorvosi alapellátást, valamint egy fő a védőnői alapellátást. Az alapellátások mindegyikében régiek a mindennapi használatban lévő eszközök, ezért a Magyar Falu Programnak köszönhetően e projekt keretében sikerült lecserélni a legszükségesebb elavult eszközök nagy részét.

A projekt keretén belül vizsgáló ágyat, számítógépeket, telefont, vizsgálólámpát, és a két háziorvosnak hordozható EKG-t sikerült biztosítani. A fejlettebb számítástechnikai eszközök segítségével rövidebb lett az adminisztrációra fordított idő, és ezáltal több, minőségi idő jut a betegekre, a velük való kommunikációra, és a vizsgálatra. A korszerűbb eszközök pedig lehetőséget biztosítanak az orvosaink számára az egyes betegségek korábbi felismerésére, egyes esetekben a prevencióra.

Szabadkígyós településen mindig zavartalan és kifogástalan volt az egészségügyi alapellátások biztosítása. Megfelelően képzett szakemberek állnak a település lakói rendelkezésére, és a beszerzett eszözök segítségével néhány olyan vizsgálatot is el tudnak végezni a helyszínen, amelyet eddig nem.

Településünkön az idei évben tudtuk átadni az új háziorvosi épületet, ezért igazán szükségszerű volt, hogy ha már ilyen szép környezetet tudtunk biztosítani az orvosaink számára, akkor a korszerű berendezésekkel még inkább növelhetjük a páciensek komfortérzetét, az orvosokba vetett bizalmat. Így nagyon jókor adódott az eszközbeszerzésre a pályázat lehetősége, mivel az orvosi rendelőnk építése projekt keretében nem tudtunk orvosi eszközökre fordítani.

A pályázatnak köszönhetően a két háziorvos részére 2,5 millió forintot tudtunk fordítani eszközbeszerzésre.