Új Urnafal épült a Szabadkígyósi temetőben
A Magyar Kormány támogatásának köszönhetően a Magyar Falu Program keretében 5 millió forintot tudtunk fordítani a Szabadkígyósi temető fejlesztésére.
Ennek köszönhetően a meglévő urnafalunk mellé még egyet sikerült építeni, amelybe szintén 55 db urna elhelyezésére lesz lehetőség. Továbbá térkővel tudtuk kiépíteni az Új Ravatalozónk előtti, valamint az urnafal előtti területet.
Mindezeken felül pedig a temető teljes területét napelemes világítótestek elhelyezésével tudtuk kivilágítottá, és sötét időszakban is lehetővé tenni a biztonságos közlekedést.
Szabadkígyós településen a támogatás segítségével tehát lehetőséget kívántunk teremteni azok számára, akik a hamvakat a kor igényeinek megfelelő módon, urnafalba szeretnék elhelyezni. Ezáltal pedig lehetőség nyílt egy olcsóbb, későbbiekben gondozásmentes megoldás megteremtésére is a hozzátartozók számára.
A beruházás keretében beszerzésre és telepítésre került a temetőnkben 1 db 35 db + oszlopokban 20 db (összesen 55 db) urna elhelyezésére alkalmas urnafal. Az urnafal körül és a ravatalozónk előtt összesen 80m2 térkő burkolatot készítettünk az oda látogatók kényelmét szolgálva. A temető főbejáratánál lévő bejáró két oldalán, valamint a ravatalozó előtt, és az urnafalak mellett összesen 20 db oszlopon 20 db egyenként 50 W-os napellemes LED reflektort helyeztünk ki a temető megvilágítása érdekében, a temetőbe látogatók biztonságos közlekedését lehetővé téve.
MFP-FVT/2020.