Temető fejlesztése Szabadkígyóson 2021-ben

MFP-ÖTIF/2021.

A Magyar Kormány támogatásának köszönhetően a Magyar Falu Program keretében ismét közel 5 millió forintot nyertünk a Szabadkígyósi temető fejlesztésére.

Ennek köszönhetően a temetőbe vezető bejáró térkövezését és a Ravatalozó épületében lévő halotthűtő korszerűsítését tudtuk megvalósítani.

A hűtőt az energetikai korszerűsítésének köszönhetően kevesebb energiafogyasztással hatékonyabb üzemeltetéssel tudjuk működtetni a továbbiakban.

A közel két millió forintos ráfordítással a hűtéstechnológiai berendezés komplett cseréje, beszerelése, és beüzemelése megtörtént. A korszerű berendezésnek köszönhetően, a hűtőkamra ezen túl már kívülről digitálisan vezérelhető, valamint az energia fogyasztás-megtakarítás is jelentős lesz. Hatékonyabbá válik az üzemeltetés, hiszen a korszerűbb hűtéstechnológiának köszönhetően az eddigi 1-2 halott elhelyezése helyett ezután akár 4-et is tud fogadni a ravatalozó. Így a környék egyéb ravatalozóit is némiképp tehermentesíteni tudjuk.

A támogatás másik felét, körülbelül 2,8 millió forintot pedig a temető bejárójának térkövezésére tudtuk fordítani. A rendelkezésre álló összegből 192 négyzetméternyi térkövet helyeztünk el, lehetővé téve a temetőbe érkezők biztonságos közlekedését.

Köszönjük a Magyar Kormány Támogatását!