Önkormányzati Hivatali Portál

Kényelmes és gyors megoldást nyújt a bárhonnan elérhető Önkormányzati Hivatali Portál

Házasságkötés, gyermekszületés, építkezés, autóvásárlás, vállalkozásindítás, mind-mind fontos és örömteli, ugyanakkor kétségtelenűl hivatalos ügyintézéssel is járó események. Januártól már minden magyarországi településen, így nálunk is elérhető az Önkormányzati Hivatali Portál szolgáltatás, amelyen keresztül online, akár a saját nappalinkból is kényelmesen és gyorsan intézhetők az önkormányzati hivatali ügyek a hét minden napján. Így életünk kisebb-nagyobb eseményei és azok adminisztrációs deladatai is sokkal könnyebbé válnak.

Évente számos hivatalos ügyben keressük fel a helyi önkormányzatot, a hivatali látogatások száma pedig tovább nő életünk nagy pillanatainál. Anyakönyvi kivonat kiállítása, gépjármű- és építményadó bejelentés, szociális támogatási kérelem benyújtása, szálláshely nyilvántartásba vétel, iparűzési adó bevallás és még sorolhatnám azon tevékenységeket, melyek általánosan a személyes ügyintézések közé tartoznak és automatikusan a hosszú sorban állás jut róla eszünkbe. Ez a kép azonban 2019-től teljesen megváltozik, mert az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül már egyre több ügyet elektronikusan is intézhetünk, amikor időnk engedi, akár a vasárnapi ebéd után is.

Az e-ügyintézés országosan egységes ügymenetet biztosít és ahogy a személyes ügyfélfogadásnál megszokhattuk, így a digitális térben is végig vezet minket a jol ismert folyamatokon. Első lépésben saját magunk beazonosítása történik, majd a lakossági és vállalkozási ügyintézés kiválasztása, ezt követően pedig a szükséges adatok megadása. Mindezt a legnagyobb biztonság mellett, gyorsabban, átláthatóbban ás papírmentesen, vagyis környezetkímélőbb módon tehetjük, mint korábban.

Az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül bejelentkezett felhasználók számos helyi lakossági, ipari, kereskedelmi, szociális vagy adóügyet indíthatnak, az online űrlappal nem rendelkező ügyek esetén pedig az e-Papír szolgáltatást lehet igénybe venni.

Az e-ügyintézést választókat a belépést követően azonosítja a rendszer és az űrlapok általános adatai automatikusan kitöltésre kerölnek, rövidítve így a ráfordított időt. A felhasználók bármikor nyomon követhetik az általuk elektronikusan indított helyi önkormányzati ügyeket, így pár kattintás után megismerhetik a folyamatok aktuális állapotát és megnyithatják a lementett űrlapokat.

A gyorsabb ügyintézést támogatja, hogy a lakosság mellett a válalkozások is kényelmesen teljesíthetik adóbevallással kapcsolatos ügyeiket és távolról is lekérhetik helyi adóegyenlegüket és aktuális folyamataik státuszát.

Az Önkormányzati Hivatali Portál a https://e-onkormanyzat.gov.hu weboldalon érhető el.

Önkormányzati ügyek. Mindenkinek. Bárhonnan.

A sorban állás a múlté, intézze ügyeit mostantól online!

Az online elérhető Önkormányzati Hivatali Portál nemcsak magánszemélyeknek, hanem a vállalkozásoknak is megkönnyíti a mindennapjait. Az e-ügyintézési felületen keresztül az ország bármelyik pontjáról, gyorsan és kényelmesen intézhetők az önkormányzati ügyek. Az elektronikus ügyintézést választók így nemcsak a sorban állás miatti bosszankodástól kímélik meg magukat, hanem támogatják a papírmentes és környezetkímélő ügyintézést is.

Egy új vállalkozás elindítása, vagy egy meglévő adminisztrációs feladatainak teljesítése mellett nehéz a rohanó hétköznapok során még az önkormányzati hivatalt is útba ejteni. Szerencsére manapság erre már nincs feltétlenül szükség, hiszen van olyan digitális tér, amelyre belépve egyre több helyi hivatali ügy elintézhető. Az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül lakossági, ipari, kereskedelmi, szociális ügyek sora indítható és egyszerűen nyomon követhető.

A portál segítségével a papír alapú, személyes megjelenést igénylő ügyintézés helyett az ország bármely pontjáról, bármikor, kényelmesen, online is intézhetők akár a magán és vállalkozói helyi adóügyek is. Adóigazolás kérhető, túlfizetés esetén átvezetés és visszatérítés kezdeményezhető, gépjármű-, illetve termőföld adó jelenthető be, valamint helyi/önkormányzati adó- és értékbizonyítvány igénylésre is van mód. A helyi iparűzési adó bevallása a portál segítségével szintén könnyűszerrel megoldható, függetlenül attól, hogy általános vagy ideiglenes tevékenységről van szó.

Az elektronikus ügyintézésnek köszönhetően jelentősen megrövidül a helyi adóbevallásra fordított idő. A lakosság mellett a gazdálkodó szervezetek is kényelmesen teljesíthetik helyi adóbevalással kapcsolatos kötelezettségüket, és lekérhetik, helyi adóegyenlegüket. Az online rendszerbe való belépést és személyes azonosítást követően ismét időt takarít meg a rendszer a felhasználónak, ugyanis közhiteles nyilvántartásban meglévő személyes adatok már automatikusan kitöltve jelennek meg az űrlapon.

Az online ügyintézési felületen közel félszáz különféle ügy indítható, többek között ipari és kereskedelmi, hagyatéki, birtokvédelmi, valamint szociális, sőt az Önkormányzati Hivatali Portálról is közvetlen linken elérhető, az úgynevezett e-Papír szolgáltatás (epapir.gov.hu) segítségével szinte bármilyen egyéb ügy is benyújtható elektronikus úton. A bejelentkezett felhasználók bármikor nyomon követhetik az általuk indított helyi önkormányzati ügyeket, így pár kattintás után megtekinthetik, hol tart az adott ügy, illetve az előzetesen már kitöltött űrlapjaikat is könnyedén elérhetik.

Az Önkormányzati Hivatali Portál a https://e-onkormanyzat.gov.hu weboldalon érhető el.

Szerző: Ruck Roland | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Fedezd fel Hargita megyét!

Békés megye egyik székelyföldi testvérmegyéje Hargita megye. Hargita Megye Tanácsa új mobiltelefon applikációt (Visit Hargita) és weboldalt hozott létre a megye széleskörű turisztikai kínálatának megismertetése céljából. Az alkalmazás különlegessége, hogy hangos útikalauzt is tartalmaz, amelynek segítségével az érdeklődők interaktívan ismerhetik meg a megye látványosságait és épített örökségét.

A weboldalt itt érhetik el: (https://www.visitharghita.com/?locale=hu)
Szerző: Ruck Roland | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Dareh tájékoztató

Tisztelt Ügyfelünk!

A kukába nem férő, többlet kommunális (vegyes) hulladék gyűjtésére, 120 literes zsákok igényelhetőek a DAREH BÁZIS Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. által működtetett ügyfélszolgálaton és ügyfélkapcsolati irodákban.

A zsákban kizárólag háztartásban keletkező kommunális (vegyes) hulladék helyezhető el.
Kérjük, NE HELYEZZEN a zsákba veszélyes hulladékot, építési törmeléket, zöldhulladékot, szelektíven gyűjtendő hulladékot!!!

A zsák megvásárlásának feltételei:
Az igénylő

  • természetes személy és
  • szerepel a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás nyilvántartásában és
  • adatlapot tölt ki az igényléséről és
  • igazolja személyazonosságát, szükség esetén meghatalmazást mutat be és 
  • igazolja, hogy nincs lejárt tartozása, ezért bemutatja az utolsó időszaki közszolgáltatási díjbefizetést igazoló csekkszelvényt, vagy átutalási igazolást, vagy társasházi lakos esetében, közös képviselői igazolást és
  • a zsák elszállítására vonatkozó közszolgáltatási díjat megfizeti.

A kukába nem férő, többlet kommunális hulladékot gyűjtő zsák elszállításáért fizetendő díj mértéke az ingatlan fekvése szerinti település, önkormányzati rendeletében meghatározott közszolgáltatási díj mértéke.

Igénylésének részletes feltételeiről az alábbi linken adunk tájékoztatást:

https://www.dareh.hu/_bazis/zsak-igenylese-kommunalis-tobblethulladékhoz/

Amennyiben úgy ítéli meg, hogy rendszeresen többlethulladéka keletkezik, fontolja meg a nagyobb, vagy edény (kuka, tartály) igénylését!

DAREH BÁZIS Hulladékgazdálkodási
Nonprofit Zrt.
www.dareh.hu

Szerző: Ruck Roland | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Tájékoztató a kutak vízjogi fennmaradási, jegyzői engedélyezési eljárásáról

A 2018. január 1. napjától hatályos jogi szabályozás – a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény, valamint a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet – alapján a vízjogi létesítési engedély nélkül megépített kutakra (vízilétesítményekre) az építtetőnek/tulajdonosnak vízjogi fennmaradási engedélyt kell kérni.

Az építtető/tulajdonos mentesül a vízgazdálkodási bírság fizetése alól abban az esetben, ha a 2018. január 1. napját megelőzően engedély nélkül létesített kutakra legkésőbb 2018. december 31-ig fennmaradási engedélyt kér.

A 2018. január 1. után létesítendő kutakra létesítési, majd üzemeltetési engedélyt kell kérni.

A települési önkormányzat jegyzőjének engedélye szükséges az olyan kút létesítéséhez, üzemeltetéséhez, fennmaradásához és megszüntetéséhez, amely a következő feltételeket együttesen teljesíti:

– a kormányrendelet szerinti védőterület, valamint karszt- vagy rétegvízkészlet igénybevétele, érintése nélkül, és 500 m3/év vízigénybevételt meg nem haladóan kizárólag talajvízkészlet vagy parti szűrésű vízkészlet felhasználásával üzemel,

– épülettel vagy annak építésére jogosító hatósági határozattal, egyszerű bejelentéssel rendelkező ingatlanon van, és magánszemélyek részéről a házi ivóvízigény és a háztartási igények kielégítését szolgálja, és

– nem gazdasági célú vízigény.

Minden egyéb vízilétesítmény esetében a Katasztrófavédelmi Igazgatóság dönt az engedélyről.

A talajvízkút jegyzői engedélyezésének feltétele

– a kitermelt víz használata során keletkező szennyvíznek a környezetet nem veszélyeztető módon való elhelyezése,

– a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról szóló kormányrendelet szerinti követelmények maradéktalan teljesítése,

– a fúrt kút fennmaradásának engedélyezése esetén annak megállapítása, hogy a kút nem veszélyezteti a vízkészletek védelméhez fűződő érdekeket.

Amennyiben a fennmaradási engedélykérelemmel érintett talajvízkút vízgazdálkodási, környezet- vagy természetvédelmi szempontból káros és ez átalakítással sem szüntethető meg, a kérelem elutasítása mellett, az építtetőt a létesítmény megszüntetésére (elbontására) kell kötelezni.
A megszüntetésre irányuló hatósági intézkedés esetén a hatósági előírás teljesítésének igazolásaként be kell mutatni azokat a terveket, vagy egyéb műszaki dokumentumokat, amelyekből a jogellenes és káros állapotnak a megszüntetése megállapítható.

A vízjogi fennmaradási engedélykérelemhez az alábbi mellékletek benyújtása szükséges:

– Tulajdonos(ok) hozzájáruló nyilatkozata, amennyiben más az építtető/kérelmező személye

– Az ingatlan igénybevételére, használatára vonatkozó szerződés, amennyiben az üzemeltető nem az ingatlantulajdonos

– A közmű üzemeltetőjének hozzájárulása, ha a vízi létesítmény közműveket érint

– A kérelem nyomtatvány, amely igényelhető a Polgármesteri Hivatalban, vagy >>>itt<<< letölthető.

– A fennmaradási engedélyezési eljárás illetékmentes
 

Szabadkígyósi Polgármesteri Hivatal

Szerző: Ruck Roland | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Bethlen pályázat

„Bethlen pályázat

Az idén is sikeresen pályáztunk a Bethlen Gábor Alapkezelőhöz Testvértelepülési programok és együttműködésünk elmélyítésének támogatására.

A pályázatban a Kárpátalján lévő Kígyós településsel létrehozott testvértelepülési kapcsolatunkat hangsúlyoztuk és a programokkal maradandó közös élmények átélésére törekedtünk. Mivel már negyedik éve ápoljuk ezt a kapcsolatot, és lehetőségeinkhez mérten igyekszünk támogatni a Kárpátaljai Kígyósi magyar gyerekeket, már ismerős barátként fogadtunk a csoportot. Az Általános Iskola és óvoda 20 fős csoportja részesült mint külhoni kedvezményezett a támogatásban. A programokat a 17. Kígyósi Kastélyjátékok rendezvényei köré szerveztük. Nemcsak ezen a rendezvényen nyújtottunk számukra kikapcsolódási lehetőséget, hanem megmutattuk közvetlen környezetünk értékeit, és lehetőség volt egy Gyulai kirándulásra is. Gyula nevezetességeinek megtekintése után pedig a Gyulai Várfürdő nyújtotta lehetőségeket élvezhették a hozzánk ellátogató külhoni magyarok.”

Szerző: Ruck Roland | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Tájékoztatás a háziorvosi ügyelet változásáról

Tisztelt Lakosság!

Szabadkígyós és Újkígyós területén az orvosi ügyeletet már több mint 20 éve a két település háziorvosai látják el. Néhány hónappal ezelőtt azonban ismertté vált, hogy az ügyelet jelen formájában való közreműködés tulajdonképpen mind a négy orvosunknak nagyon megterhelő. Hiszen hétről hétre hétfőtől csütörtökig a rendelési idő után vár rájuk egy 15 órás ügyelet, majd másnap újra a rendelés. A hétvégi ügyelet pedig egy orvosnak 63 órás folyamatos készenlétet jelent, péntek délután 17 órától hétfő reggel 8 óráig.

Szabadkígyós lakossága tehát 2017. november 1. napjától a békéscsabai ügyelethez tartozik!
Lakossági tájékoztató a békéscsabai felnőtt és gyermek háziorvosi ügyelet működési rendjéről, feladatköréről:
Felnőtt ügyelet:
Helyszín: Békéscsaba, Gyulai út 18.
Réthy Pál Kórház Rendelőintézet
Belgyógyászati tömb, Földszint
Telefonszám: 06 66/555-424
Gyermek ügyelet:
Helyszín: Békéscsaba, Gyulai út 18.
Réthy Pál Kórház Rendelőintézet
Belgyógyászati tömb, Földszint
Telefonszám: 06 66/555-362
Mindkét ügyelet a Réthy Pál Kórház központi telefonszámain keresztül is elérhető: 06 66/441-411, 06 66/555-555

A békéscsabai felnőtt és gyermek háziorvosi ügyelet a Csaba Ügyeleti Kft. irányítása alatt működik. Az ügyeleti rendelők a Réthy Pál Kórház épületében találhatók.

Az ügyeleti idő munkanapokon 16-08 óráig, munkaszüneti napokon 08-08 óráig tart. A felnőtt ügyeleten, munkanapokon és munkaszüneti napokon 16-08 óráig 1 ügyeletes nővér, munkaszüneti napokon 08-16 óráig 2 ügyeletes orvos és 1 ügyeletes nővér végzi a betegellátást, míg a gyermek ügyeleten az ügyelet teljes időtartalma alatt 1 orvos és 1 nővér teljesít szolgálatot. A területi feladatok ellátásához ügyeletes gépkocsi és gépkocsivezető áll rendelkezésre.

járóbetegek fogadása az ügyeleti vizsgálóhelységekben történik, amelyet a rászorulók közvetlenül felkereshetnek, de egy részük a kórházi Sürgősségi Betegellátó Osztályról (SBO) kerül átirányításra, amennyiben állapotuk vélhetően lehetővé teszi a probléma alapellátási szintű megoldását. A fekvőbetegekhez történő kihívás részében a hozzátartozó által személyesen, részben telefonhívás útján kerülhet bejelentésre. Az ügyeletes orvos megítélése alapján a járó- és fekvőbetegek vagy saját hatáskörben kerülnek végleges ellátásra, vagy állapotuk súlyosságától függően tovább irányításra kerülnek az SBO-ra, szükség esetén a mentőszolgálat közreműködésével.

többszintű, többszereplős sürgősségi ellátás összehangolt működésének célja, hogy minden beteg az állapotának megfelelő legoptimálisabb helyen és időben részesüljön sürgősségi ellátásban. Ehhez szükség van arra, hogy mindenki csak indokolt esetben vegye igénybe a sürgősségi ellátást. A háziorvosi ügyelet fő feladata az alapszintű sürgősségi ellátás. Ez azt jelenti, hogy elsősorban azoknak a háziorvosi teendőknek a rendelési időn kívüli ellátásra szerveződött, amelynek a következő rendelési időig nem halaszthatók, vagyis nem feladata pl. a régóta fennálló, krónikus panaszok kivizsgálása vagy a folyamatosan szedett gyógyszerek felírása. A sürgősségi eseteknek sokféle formája van, ezek közül a háziorvosi ügyelet általában azokat képes saját hatáskörében véglegesen ellátni, amelyek néhány órán belüli, de nem azonnali ellátási igényelnek. Az azonnali ellátást igénylő esetek – ezek jelentős része a laikus számára is nyilvánvaló módon ebbe a kategóriába tartozik, pl. balesetek, heveny vérzéses állapotok, eszméletvesztés, mellkasi szorító fájdalom – alapvetően a mentőszolgálat és az SBO közreműködését igénylik, ezért, ha azonnali ellátás szükségessége merül fel – az időveszteség elkerülése érdekében – az OMSZ értesítése vagy az SBO közvetlen felkeresése célszerű.

Zatykó Katalin jegyző

Szerző: Ruck Roland | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Tájékoztatás a temetőkről és a temetkezésről szóló önkormányzati rendelet módosításáról

Tájékoztatjuk a Tisztelt Szabadkígyósi lakosokat, hogy a temetőben megépítésre került egy 35 db urnafülkét tartalmazó urnafal.

A kolumbáriumban az urnák tárolása 30 X 30 X 30 cm, illetve kettős urnafülke esetén 60 X 30 X 30 cm belméretű és szilárd lappal légmentesen lezárt urnafülkében történik. A kolumbáriumban kiképzett családi urnafülkék 4 db urna elhelyezésére alkalmasak, így igény esetén a családtagok hamvainak elhelyezését is biztosítani lehet. Az urnafülkék lezárása szürke gránit urnatáblával történik, név, születési és halálozási év felirattal. A kolumbáriumban az urnatáblák egyöntetűségét szolgálva azokat azonos formátumú felirattal kell elkészíteni. Az elhelyezendő urnatábla tervét a temető fenntartójának (kezelőjének) be kell mutatni. Az urnafalban csak az alábbi paraméterekkel elkészített urnatáblákat lehet elhelyezni:

  • szürke gránit tábla
  • név, születési és halálozási év felirattal
  • felirat betűtípusa SCRI-02-Refief típusú

A temetőkről és a temetkezésről szóló önkormányzati rendelet értelmében az urnafülkét előre megváltani nem lehet. A temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama nem lehet kevesebb, mint – urnafülke esetén – 15 év, – sírhely esetén – 25 év.

Az önkormányzati rendelet módosítása értelmében a sírhely díjak összege a következőképpen változott:

  • az I-II. sorban     10.000 Ft,     Áfával:  12.700 Ft
  • a III-IV. sorban      8.000 Ft,     Áfával:  10.160 Ft
  • az V. sortól            6.000 Ft,     Áfával:    7.620 Ft

Az urnafülke díjak: összege a következő:

  • 30 X 30 X 30 (1-es urnafülke)     20.000 Ft   Áfával: 25.400 Ft
  • 60 X 30 X 30 (2-es urnafülke)     35.000 Ft   Áfával: 44.450 Ft
  • családi urnafülke                          70.000 Ft   Áfával: 88.900 Ft

Továbbá kérjük azokat a Tisztelt hozzátartozókat, sírhely-tulajdonosokat, akinek a Szabadkígyósi Köztemetőben olyan sírhelye van, amelynek a megváltási ideje (25 év) lejárt, vagy a közeljövőben le fog járni, az újra váltások ügyében szíveskedjenek intézkedni.

A temetkezéssel kapcsolatos ügyintézés a Szabadkígyósi Polgármesteri Hivatal 10. számú irodájában történik (Polgármesteri Hivatal, Szabadkígyós Kossuth tér 7.).
További felvilágosítás kérhető a kozterulet[kukac]szabadkigyos.hu email címen, vagy a 66/247-186 (18-as mellék) telefonszámon.

Zatykó Katalin jegyző

Szerző: Ruck Roland | Közzétéve: telt el a közzététel óta